Tisztelettel köszöntjük honlapunkon!
A múlt
Barcs Község Képviselete 1893. május 18.-i közgyűlése Határozott a Községi Iparostanonc létrehozásáról, mely 1949-ig működött 50-100 diákkal, a helyi polgárok megelégedésére. Átmeneti időszak után a megyei intézmény fiók iskolája lett. A 70-es évekre jelentős fellendülés következett, melynek eredményeként helyi összefogással, új épületben, önálló szakmunkásképző iskola létesült 1973-ban. 14 jól felszerelt vállalati tanműhely várta a csoportos képzésben felfutó létszámot. 1986-ban újabb összefogás eredményeként bővült az iskola, és kialakult jelenlegi formája: 15 tanterem, olvasóval egybekapcsolt könyvtár, meleg konyha, étterem, nyelvi labor, villamos mérőterem, több számítógépes szakterem áll a tanulók elméleti képzésének szolgálatában. Az iskola neve Barcsi Ipari és Kereskedelmi Szakiskolára, majd a mai nevére, Barcsi Ipari és Kereskedelmi Szakképző Iskolára változott.
A jelen
A képviselőtestület támogatásával, saját kivitelezéssel megteremtődött az iskola gyakorlati oktató bázisa (6 szakma). 1996-ban az iskola felvette a kereskedelmi profilt, és bevezette a kisegítő iskolákban képzett tanulók
csoportos előképzését, képzését. Jelenleg szakképző célú iskolában 13 szakma oktatása folyik. Van jóváhagyott felnőttképzési programunk, és együttműködünk a munkaügyi központtal a munkaerő piaci képzésben. Barcs és környéke gyermekei számára 9-10 osztályos általános művelő képzést folytatunk a kerettanterv alapján. Pályázat útján elfogadott mesterképzésünk van három szakmában. 1998 szeptemberétől útjára indult az új tartalmú és szerkezetű OKJ szerinti szakképzés. A dinamikusan fejlődő kereskedelem megadta a ruházati kereskedő szakma indításának hátterét is. Legújabb képzési kínálatunk a vendéglátó ipari szakácsképzés. Az iskola építőipari szakmáiban alaptevékenységein belül kivitelezői, szolgáltatói tevékenységet is folytat. Ennek élő bizonyítékai a városban és a környékén meglévő többmilliós beruházások.




